1/23

23

Végül is Tomson elérte a célját… házi őrizetbe rendelt. Az én saját házamba. Az igazgatót személyesen látogatta meg, hogy tájékoztassa. Ducsay nem volt odáig az ötletért, de a nyomozó könnyen tud hatást gyakorolni az emberekre.

Minden esetre, én már sejtettem, hogy nem sokáig járok már tovább abba az intézetbe. Rigid és Tomson közösen úgy határoztak, hogy visszafognak, irányítani a cég épületébe, végtére is ott mégis csak nagyobb a biztonság. Könnyebben tudnak szemmel tartani.

Eddel amíg elvoltam „zárva” nem találkozhattam. Már az első nap után megölt az unalom. Eli és Carol a kicsivel elköltözött a környékről. Rigid kifejezetten kellemes környéken talált nekik egy másik, kitűnő állapotban lévő házat. A költözés miatt elég keveset tudtak beugrani hozzám.

Minden esetre, Alex, amiről csak tudott, beszámolt nekem. Azonban Tomson is sejthette ezt, mert nem sok dolgot kötött az orrára. A lakásomban mindenkitől távol így csak magammal tudtam törődni. Ugyan telefonálhattam ide-oda. De egy idő után már az is unalmassá vált. Nem akartam már csak egy helyben ülni. Egy ideje már megszoktam, hogy a terepen vagyok, startra készen. Naphosszat nem tettem mást, mint tv-t néztem, kávét ittam, tornáztam a földön egy kicsit és a házam összes ablakán bámultam kifelé.

Még attól sem kellett félnem, hogy esetleg Ted messziről lelő, ha ablakhoz megyek, mert Tomson még azt is kicseréltette golyóállóra. Az alatt az egy nap alatt, amit a munkálatok foglaltak el, engem Charlos kortermébe száműztek. Ő sem volt valami jó színben, biztosra vettem, hogy a levegő és a bezártság tette. Még mindig egy percre sem tért magához. Lassan telt el a hetvenkét óra.

Tudtam, hogy mialatt én ott voltam bezárva Ted valaki számomra fontos személyt hálóz be. Mialatt otthon töltöttem a napjaimat, sok minden eszembe jutott.

El kellett fogadnom, hogy vagy Ted volt Liv gyerekének az apja, vagy az illetőt még mindig nem ismertem és nem volt valóban köze a gyilkossághoz. Azt hogy a kis Will apja lehetett a gyilkos abból gondoltam, hogy Liv arcán nem volt félelem. Márpedig mindig is elővigyázatosnak ismertem. Így nem tudtam elképzelni, hogy esetleg egy vadidegent annyira közel enged magához, hogy annak alkalma legyen meggyilkolnia. A barátait, akikkel eljárt, és akiket ismert, a suliban már magam is megismertem. Ők nem ölték meg a lányt, már csak, azért sem mert mindhárman az államon kívül voltak, a nyári vakációt töltötték. Így már csak egy személyben lehetett bizalma a lánynak, az pedig a gyermeke apja.

A másik, amire rájöttem, hogy Tedet én magam vezettem el a Céghez, és valószínűleg onnan követte Charlos egészen Fresnoig. Ezzel csak az volt a gondom, hogy az egész úton bármikor alkalma lett volna megölni őt. Az volt az elképzelésem, hogy azért tette, hogy ne kelljen messzire mennem, a „művét” meg tekinteni. Eli otthonának közelsége sem volt utolsó szempont.

Az is, fúrta az oldalam mért kezdte olyan hírtelen több végéről is égetni a gyertyát. Eddig sosem fordult elő, hogy két gyilkosságot ilyen egymáshoz közeli időpontban végzett volna el. Na meg ezek az új drasztikus módszerek, az első három gyilkossággal ellentétben ez az utolsó kettő, hihetetlenül erőszakos lett.

A három első gyilkosságot kizárólag a tenyérlenyomat miatt kezeltem gyilkosságként. A tenyér lenyomat ráadásul még használhatatlan is volt. Nem hozott eredményt. Ennek okát csak később tudtam meg mikor az öreg, elmondta, hogy valaha ő is egy projekt része volt. Ezek után nem is csodáltam, hogy nem találtunk semmit. A cég alapos munkát végzett, amivel meg nem törődtek, mint például az árvaházi dossziék eltüntetésével… arról ő kezeskedett.

Azt hogy az öreget lelőtte, a harag számlájára írtam, végül is eleinte vele akart leszámolni. Valljuk be sikerült is neki, nem is rosszul. Ott sem, kapták el még csak nyomokat sem hagyott. Így az is lehet, hogy elbízta magát. Talán az utolsó két gyilkossági kísérlet azért volt olyan, szemet szúró és feltűnő, mert elbízta magát. Önelégülté vált.

Biztos voltam benne, hogy már nem húzza tovább. Aki nagyra van magával, és totálisan biztos a dolgában néha a legnagyobb hibákat követi el. Tomson épp ezrét fogja elkapni őt…

Na igen… őt és Edet sem tudtam kiverni a fejemből. Tény hogy régi vágyam teljesült mikor a szobámban megcsókolt, mégis valahogy a fiúhoz akkor már jobban vonzódtam. Nehéz lett volna egymás mellé állítani őket és elmondani a rossz és a jó tulajdonságaikat. Ed kedves, gyengéd, szeret, számomra tökéletes, csak talán kissé visszafogottabb. Nincs benne erőszak, csak ha meg kell védenie magát. Az a tipikus jó fiú. Mindenben kiegészítettük egymást.

Ugyan akkor Tomson után évekig epekedtem. Ő finom, művelt ember. Mikor először megláttam azt gondoltam brit. Hűvös volt és kiegyensúlyozott, szinte miden helyzetben. Mikor meg csókolt komolyan éreztem azt a szikrát, na nem mintha Eddel ez nem lett volna pontosan így.

A gondolataimban többször is lefuttattam a lehetséges eseményeket. Akár Tomsont akár Edet választom. Végül mindig ugyan az, jött, ki. Tomsonnal bármi is történne, a folytonos főnök beosztott viszony és az épp végzett nyomozások árnyékba borítanák a kapcsolatunkat… már ha egyáltalán azt akar tőlem. Ed azonban a végtelenségig együtt érzett, velem bármilyen nehézséget állítottam az útjába, a folytonos problémáimmal.

Bárhogy is alakuljon, Ed lesz a tökéletes nekem.

Nem bírtam a bezártságot, és a magányt. Mikor nap-nap után Alex betoppant az ajtómon boldog szívvel, csillogó szemmel léptem elé. Ahogy teltek a napok egyre jobban vigyorodott a szenvedésemen.

- Elég furcsán festesz! – mondta az ötödik napon. Akkor már fel sem öltöztem utcai ruhába. Pontosan tudtam, hogy úgysem mehetek sehova. Akkor is csak a szürke selyem köntösöm és egy rövidke hálóing takart.

- Ha nem teszik el is, lehet menni. – persze sosem mondtam neki komolyan. Ha úgy is tett volna utána rohantam, volna és akár a lábainál fogva vonszoltam, volna vissza a házba.

Sok mindent elmondott. Azt hogy Tomson nagy erőket vetett be a nyomozásoknál. Eliék házában pedig megint nem találtak egy használható nyomot sem. Egy röpke gondolkodás után, felvetette, hogy esetleg Ed házában találhat, hisz Ted ott is járt. Méghozzá a barátom állítása szerint elég sok mindent elmozdított, mi után hátulról leütötte. Elkönyvelte az információt. Aztán közölte, hogy egy pár napra el kell mennie Seattlebe. Majd meg evett az irigység… Később, ahogy elment rájöttem, hogy ahogy ő is mondta „pár nap” teljes és totális magány várt rám.

A napok rettenetesen unalmasan teltek a semmittevéssel. Utáltam aludni, feküdni, ülni, enni, inni, a végére még a videókat is meguntam, amit Alex puszta jó indulatból hozott nekem átindulása előtt.

Aztán végre egy telefonhívás…

- Szia… - mondta a férfihang a telefonba.

- Szia. – köszöntöttem Tomsont.

- Lenne valami, amiben jó lenne segítened! – egy percig sem haboztam, tudtam, hogy bármi legyen is az ajánlata, és bármit is kelljen elvégeznem, minden jobb, mint abban az átkozott lakásban tölteni az életem hátra lévő részét.

- Figyelmesen hallgatlak! – akár mit meg tettem volna, hogy kijussak a szabad levegőre. Tudtam, hogy akár meg is hallatok, de legalább nem az unalom végez velem, hanem egy golyó. Minden annyira nyomasztó volt.

Az, hogy végre valakinek született egy terv az agyában, remény adott a szabadulásomra. Belegondolni is rossz volt, abba mit élnek át a rabok. Az szabadságvesztésnek, a külvilágtól való elzárásnak és az állandó bezártságnak, nagyobb elrettenést kellene, kiváltania az emberekből. Ennek ellenére:

Az Amerikai Egyesült Államok lakosságának és börtönben ülő elitéltjeinek aránya rekordot döntött - olvasható az amerikai újságokban, melyek alapjául az Igazságügyi Minisztérium által közölt adatok szolgálnak. Eszerint hihetetlen, de minden 100. állampolgárból 1 éppen börtönben tölti büntetését. A rengeteg elitélt a költségvetésnek is nagy megterhelés, 49 milliárd dollár. Fel nem foghatom, hogy lehetnek egyesek annyira ostobák, hogy ennek tudatában mégis oda akarnak jutni.

Mikor Tomson elmondta, hogy a gyilkosunk egyre messzebb merészkedik. Tudtam, mire készül. Pontosan tudta, hogy tervével el fogjuk tudni, kapni. Mivel mindenki mást beleértve Edet is biztonságba helyeztek előzőleg Tomson emberei, már csak rám vadászhatott. Végtére is engem okolt az apja haláláért. Végezni akart velem minden áron. Kockázatos tervet eszeltek ki nekem, és még csak az sem volt biztos, hogy Ted valóban bekapja a csalit. Óvatosnak és természetesnek kellett maradnom.

Tudtam, hogy az őrök hogy járőröznek a házam előtt. Minden órában nagyjából hét percem volt arra, hogy észrevétlenül elsuhanhassak mellettük. Azt is tudtam, hogy Tomson nem verte nagydobra az eljövetelemet, nehogy, Ted esetleg megneszeljen valamit. Az őrök tehát amennyiben elkaptak volna, visszacipeltek volna a házamba, és rám fordították volna a kulcsot.

Mindent meg kellett próbálnom, hogy észrevétlenül jussak ki. Mindent elterveztem az őröket, pedig amúgy is kifigyeltem már. Pontosan tudtam melyik mikor szokott átmenni a ház hátsó udvarára, elszívni egy kér cigit. Meg kellett várnom azt a pillanatot, mikor a kijáratot szabadon hagyja.

Az akció pár órával a beszélgetés után indult. Tomson a lelkemre kötötte, hogy ott kell lennem amikorra meg beszéltük az időpontot. Ted most már nem húzhatja tovább. Azzal az utolsó akcióval, amire készültem el kellett kapni… különben vagy ő kap el valaki mást, vagy én őrülök meg a bezártságtól.

Végre ott volt az idő, az ajtómban álló kertész ruhát viselő férfi a hátsó udvar felé indult. Ahogy kiléptem az ajtón körültekintően elindultam az előttem álló terepjáró felé. Tomson egyik sofőrje abban várt. Pontosan tudtam mi fog történni, ha nem érek oda a kocsihoz…

Azonban valami történt. Hírtelen fájdalom nyilallt a jobb oldalamba, a tüdőm hírtelen meg hasadt a találattól elterültem, mint egy zsák só. Lehunytam a szemem és próbáltam a magam érdekében mozdulatlan maradni… halottnak tettettem magam. Oldalamon a művér már folyt is végig. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Újabb lövések dördültek, örültem, hogy ezek már nem engem értek.

Néhány testőr és kommandós ugrott ki a közeli bokrokból üzenve, egymásnak a célszemélyt való ki iktatásukról pontosan tudtam. Pontosabban szólva „a célszemély semlegesítve” kifejezést szajkózták össze vissza.

Megkönnyebbültem mikor a terepjáróból Tomson kilépve végig, simította a zakóját. Akkor már tudtam, hogy az akció sikeres volt, és véget is ért. Felálltam és megkönnyebbülve körbe néztem. Valahogy olyan érzékennyé váltam hírtelen. Minden nyomás megszakadt, ami a testemet fogta.

Elkámpicsorodtam, a szemeim könnyesem meredtek a mentoromra. Nem hittem el hogy ennyivel vége, és mégis igaz volt. Magam is láttam a bátyám testét egy távolabbi fa alatt. Nyakatekerten hevert a földön miután legalább három métert zuhant az egyik ágról. Túl egyszerű volt, de tégy, hogy megtörtént. Ted valóban bele esett a legtöbb sorozat gyilkos hibájába: elbízta magát.

Végül tekintetem a test körüli nagy nyüzsgő tömegről Tomson arcára tévedt, és hálásan meredt rá tovább. Ahogy azaz erős és megkönnyebbült arc rám nézett lábaim nem bírtak tovább egyhelyben állni. Elindultam felé és aztán már futva értem oda hozzá. Olyan jó volt újra felszabadultan átölelni őt. Tudtam, hogy már semmi nem bánthat engem a múltamból.

Az egész elmúlt másfél hónap ördögi köre egyszer csak meg szakadt. Újra tudtam mosolyogni szívből. Újra kitudtam, tisztítani a fejem. Akkor már abban is teljesen biztos voltam, hogy Charlos is felfog, épülni a korházban. Ha bár az optimistákat még mindig utáltam.

Tomson megsimogatta a fejem, bizonyára akkorra már ő is tudta, hogy Ednél maradok, mert lágyan oldalra fordította a fejem és egy másik épp a helyszínre érő terepjáró felé intett.

A terepjáró leparkolt és Ed ugrott ki belőle. Boldog volt, hogy vége van önfeledten és izgatottan indult meg felém. Elengedtem Tomson, de még utoljára felmosolyogtam az arcára. Aztán szaladtam is a felé… a fiú felé, akit igazán szerettem. Már napok óta nem láttam, meg tehette volna, hogy csak úgy el is hagy a nehézségek miatt, mégis kitartott mellettem…

A Frida cég emberei mindig is a gyors és precíz munkáról voltak híresek. Alig fél órába telt és mindent eltüntettek Ted holttestével együtt. Tomson és Ed kezet fogva búcsúztak el egymástól, majd a férfi mosollyal az arcán nekem is bólintott. Habár ő mindent meg tett mégis láttam némi keserű ízt az arcán. Végül az utolsó fekete terepjáróval ő is elhajtott.