1/22

22

Pár órával később indultunk el végül, vissza a korházba. Ednek miután elvitt a korházhoz, vissza kellett mennie a lakásába. A felfüggesztése jövő hét hétfőig tart. Körbe kellett telefonálnia az osztálytársait a tananyagok miatt.

Charlos kortermébe lépve megpillantottam hét virágcsokrot. Mindegyik nagyon szépvolt, és illata betöltötte a kortermet. A férfi arca akkorra, mintha még jobban feldagadt volna. Aggódva néztem végig rajta.

- Ez szokásos gyógyulási folyamat. – mondta a műszereket pásztázó ápolónő. – az állapota még mindig stabil, nem változott. – a nő arca szimpatikus volt, ahogy rá néztem Charlos húga jutott eszembe.

A nővér is kolumbiai lehetett. Fekete haja, barna bőre, és mélybarna szemei voltak. A kedves testőrnek biztos elfogja, csavarni a fejét, ha majd magához tér.

- Mit gondolt? Milyenek az esélyei? – a nő vissza nézett a gépekre, és csak aztán válaszolt.

- Figyelembe véve, hogy min esett át. Azt gondolom, hogy a szervezete van elég erős, ahhoz hogy lehetőséget lássunk a felépülésére.

- Ez tehát egy egyszerű talán…

- 50-50% százalék az esélye… - szakított közbe a nő. – egy ilyen balesetet mások nem éltek volna túl. Valaki bizonyára vigyázott rá. – elmosolyodott. Szemeim ismét a virágokra néztek. – az előbbi férfi is ugyan így aggódott érte, mint maga. – mondta végül. Erre felkaptam a tekintetem.

- Milyen férfi? – talán még a mondat végére sem értem mikor mellém lépett.

- Köszönjük, - mondta kedvesen a férfi. – kimehet. – ismét kirázott a hideg. Már megint egyedül maradtam vele.

Tomson mellett remegni kezdtem, bár reméltem, hogy ez neki nem tűnik fel. Nagyot nyeltem és önkénytelenül nyelvemmel megnedvesítettem a kiszáradt ajkaimat. Nem néztem fel rá, még csak meg sem szólaltam.

- Engem is bele kell vennetek a nyomozásba…

- Téged épp, hogy távol kell tartanunk tőle. – szakított félbe, ellentmondást nem tűrően. Remegett még a hangom is, ahogy beszéltem hozzá. – E-mellett még az információidat is át kell adnod nekem. – folytatta kegyetlen határozottsággal.

- Segíteni szeretnék…

- Hagyd abba! – szidott meg suttogva sziszegve, de még így is hallottam, hangjában a bosszúságot. – nem lehet, és kész. – jelentette ki. Mire én esengő, könnyes szemekkel felé fordultam. A férfi egy pillanatra, mintha szememet látva elvesztette volna kitartását, aztán kérlelő arccal megcsóválta fejté. – Ne nézz így rám Susan.

- Tudod, hogy csak…

- Segíteni azzal tudsz, hogy azt teszed, amit mondok. Együtt kell működnöd, és el kell rejtőznöd egy időre. Ebben segítek majd neked! Biztonságban leszel!

- Miközben te velem törődsz, a barátaimat halomra öli.

- Nem kockáztatom, hogy bajod essen… - nem adtam fel, tovább erősködtem.

- Akkor, tarts magad mellett! – fordultam akkor már teljesen felé, kezeimmel belemarkoltam az öltönye felsőjébe. Annyira akartam, hogy igent mondjon. Esedező szemekkel néztem fel rá. – Hagyd, hogy melletted, dolgozzak én is az ügyön, kérlek.

- Nem. – emelte fel a hangját, és a csuklómnál fogva leemelte mellkasáról a kezeimet.

- Nem hiszel bennem? – kérdeztem csüggedten. Láttam, rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát, talán zavarban volt.

- Nem akarom, hogy mellettem maradj! – meg döbbentett, amit mondott. Nem értettem mi volt az a hírtelen elutasítás. – Ha mellettem maradsz, elvesztem a fejem. Nem tudok normálisan gondolkodni.

- Én segítenék. Mert én talán… - elakadta a szavam. A szemében megint megláttam azt a fényt, amit, az előtt a csók előtt. Nagyot nyeltem, aztán elcsukló hangon befejeztem a mondatot – segíthetnék…

- Nem tudsz!

- Honnan tudod? – zavarban voltam akkor már én is. Tudtam, hogy a szemeivel már nem Freda vagy az E projekt alanyát látja. Engem látott, és féltem, hogy fel fal a szemével.

- Barátod van nem? – kérdezte sokatmondóan.

- Azt akarod mondani… - elengedte a kezem, illetve ismét a nyakamra helyezte finoman, és lágyan magához húzott össze szorítottam a szemem és a fogaimat és kissé lejjebb hajtottam a fejem. Rettegtem, mire készül. Aztán csak egy lágy csókot éreztem a homlokomon.

- Nem akarlak kényelmetlen helyzetbe hozni!

- Én semmit nem fogok mondani neked Tomson. – mondtam végül hűvösen, és hátrébb léptem a férfitől.

- Alex úgy is tud mindent, amit te! Ő majd helyetted is segít a végére járnom… - mondta csalódva bennem. – minden jó Susan.

Ott hagyott a gondolataimmal és a kétségeimmel, hogy azok gond nélkül emészthessenek fel. Émelyegni kezdte. Az adrenalinom bizonyára az egekbe szállt. Nem tudtam, mit kezdjek magammal. Kétségbe voltam esve…

Az ágy melletti székre ülve, elgondolkodtam. Mi után Tomson kiment, magamra maradtan hírtelen Eli és Rigid jutott eszembe. A telefonom után kaptam és felhívtam a fiút.

- Igen. – hallottam a boldog hangját.

- Szia, Susan vagyok…

- Hé szia… az új tesómmal, már bevedeltük az összes pádat… ha jössz, haza vegyél!

- Remélem Will nincs veletek. – jegyeztem meg óvatosan. Tudtam, hogy nálam vannak, mert mikor Eddel kiléptünk a házból beléjük botlottunk, és én ajánlottam fel nekik, hogy érezzék magukat otthon.

- Carol elvitte a szüleihez… - a háttérből Rigid őrjöngését hallottam. Minden bizonnyal jól beállították magukat. – ’aszonta’ nem akarja, ha a kiscsávó segg részegen ’lázzson’ minket! – elmosolyodtam, Carolnak teljesen igaza volt.

- Amúgy láttam a barátodat… bepasiztál? – megszeppenve vakartam meg a fejem, még mindig mosolyogtam. – figyu… amint időtök engedi, ugorjatok má be hozzám… mármint hozzád. – Rigid hangja most megint felerősödött és valószínűleg aztán el is vágódhatott a padlón, mert egy hangos puffanást hallottam. Eli eszeveszett röhögésbe kezdett. – Szedd má’ össze magad! – vihorászva beszélt egy ideig aztán ismét nekem szentelte részeg figyelmét. – na szóval amint rám értek muttassá’ be mán neki…

- Rendben. – mondtam el vigyorodva. Aztán elköszöntem és leraktam a telefont. Örültem annak, hogy a két testvér ennyire jól egymásra talált. Mindketten sokat megéltek mostanában. Kijárt már nekik egy kis fejetlenség. A legmerészebb gondolatomban sem gondoltam, hogy ennyire megértik majd egymást. Hasonló sorson osztoztak az elmúlt hónapban. Rigid az apját és két barátját is elvesztette öccsének, pedig húgát kellett eltemetnie.

Az, hogy Eli említette Edet sokat jelentett. A múltkori vita immár biztosan tárgytalan volt, nem csak felszíneskedett mikor bocsánatot kért. Egészen komolyan gondolta. Felsóhajtva gondoltam az elmúlt délutánra, amit a barátommal töltöttem. Mennyei volt.

Csak aztán ötlött a fejembe egy másik kósza gondolat…