1/21

21

Egy másik kórteremben tértem magamhoz. Ed ott ült mellettem egy kényelmetlen széken. Aludt… ahogy körülnézte, láttam, hogy idő közben bekötöttek rám egy infúziót.

Ugyan olyan lehangoló szoba volt, mint a Charlosé is. Kiszedtem a karomból a tűt és leszálltam az ágról. Álmosnak éreztem magam és fájt a fejem. Nem egészen értettem, mi történik velem, de próbáltam magamhoz térni, és kimenni a teremből. Sikerült észre vétlenül kilépnem az ajtón. Ed nem riadt fel. Lassan és hangtalanul elengedtem a kilincset és meg fordultam.

Rigid ott állt előttem, kezei összekulcsolva mellkasa előtt. Agyai szigor és harag áradt a tekintetéből. Megszeppenve néztem fel rá, aztán mögötte meg pillantottam Alexet is. Eléggé el volt keseredve és mintha aggodalom is lett volna arckifejezésében.

- Beszélnünk kell. – mondta aztán eldöntve Rigid.

A korházi büfé előtt ültünk le egy kerek asztal mellé, mind hárman. Rosszat sejtettem. A terem akkorra már majdnem megtelt. Szinte minden asztalnál ültek néhányan. Rigidet nem láttam még nyilvánosan megbüntetni senkit, úgy hogy reméltem, hogy a fizikai bántalmazás, amit, kihallgatásokon előszeretettel alkalmazott most elmarad.

- Emlékszel, mit mondtál, nekem mielőtt elájultál igaz? – kérdezte haragosan.

- Igen emlékszem! – jelentettem ki.

- Alex józan eszének köszönhetően… habár kissé nehézkesen, de elmondta mit sejt a dolog mögött.

- Tudom, ki követte el a gyilkosságokat. – mondtam változatlanul nyugodt hangon. A férfi szemöldökeit felvonva nézett rám tovább. Valamiért meglephettem a hírtelen nyíltságommal. – Egy Ted Vorryk nevű nálam talán pár évvel öregebb fiú, a gyilkos…

- Mért vagy ebben olyan biztos? – kérdezte hátra dőlve a székben. Alex szemei kettőnk között ingázott. Feszülten figyelt minden egyes szót, ami elhagyta a szánkat.

- Nos van egykét közvetett bizonyíték… - mondtam, sznob arckifejezéssel. Rigid csak megcsóválta a fejét. Láttam rajta, hogy mi jár az eszében. Biztos voltam benne, hogy nem győztem meg, épp ezért tartottam a kulcslapomat a végére. – ja… és az apád is megmondta. – a férfi szinte azonnal felkapta a fejét, és döbbent arckifejezéssel meredt rám. Végül úgy döntöttem, ha már így összegyűltünk elmondom nekik a további meglepetéseket. – E-mellett előttem, őt vetették alá a projektnek. Pont az E beosztást viselte. – mondtam aztán belekortyoltam az előttem álló kólás üvegbe. – említettem már, hogy a féltestvérem? – már nem néztem fel rájuk, de az arcukat eltudtam, képzelni.

Alex álla a padlón heverhetett, agya alig győzte feldolgozni az információkat. Szemeivel ide-oda pislogva próbált magához térni a révületből. Rigidről nem is beszélve… a szája neki is résnyire nyílt. Szemei pedig szinte ki dülledve meredhettek rám.

Tudtam, mit gondolhatnak, és hogy mik zajlottak le az elméjükben. Mégis jobb helyzetben voltak, mint én mikor megtudtam. Előlük legalább nem hallgatták el olyan sokáig. Még csak nem is terheli őket a felelősség, úgy, mint engem.

- Mióta tudod ezeket? – szólalt meg végül a férfi.

- Csak párnapja…

- Azonnal szólnod kellett volna nekem! – csattant fel hírtelen.

- Mért, hogy megint kizárjatok az ügyből? – vágtam vissza.

- Próbáltunk meg védeni tőle! Mi is meg akartuk, állítani, de úgy egy kicsit nehéz, ha te nem adod át az információiadat! – csapott az asztalra. – Az apámhoz is legfőbbként ezért mentél el igaz? – hajolt az asztal fölé. Talán meg akart félemlíteni ezzel, de a környezetünkben ülő asztaltársaságokkal ellentétben engem nem sikerült.

- Csak véletlen került szóba. – mondtam és én is közelebb hajoltam hozzá. – Egyébként, én a helyedben Tomsont is megkérdezném, ez ügyel kapcsolatban!

- Tomsonnak szabadkezet adtam.

- Óh hát persze, hogy mindenben támogatod! – háborogtam. – végül is az ő barátait mészárolják le egyenként igaz? Biztos mindent elkövet az ügyben…

- Ő legalább nem öleti meg magát, és tájékoztat, ha azt kérem tőle!

- Előttem meg mindenről hallgat.

- Mert nem is tartozik rád! – elkerekedett a szemem erre a kijelentésre. Hebegve próbáltam összeszedni magam.

- Még hogy… - a rezgő mobilom után nyúltam a jobb zsebembe. Lese vettem véres tekintetem a férfiról, csak mikor a telefonomra néztem. Eli száma jelent meg a kijelzőn, így fel vettem.

- Susan… - a háttérben hangos zsibongás, és talán közeledő tűzoltó sziréna hangja zavart be. A fiú is felköhögött. – valaki felgyújtotta a házamat!

- Uram isten! – sápadtam el. – te jól vagy… jól vagytok? - a fiú ismét felköhögött.

- Csak én és Will voltunk a lakásban. De mind ketten megúsztuk, ő még csak meg sem sérült.

- Azonnal oda megyek! – csaptam le a telefont. Rigidre néztem, aki akkorra már aggódva figyelt.

- Ted majdnem elkapta Elit… - a férfi egy szó nélkül felpattant és zakóját felöltve, már el is lépett az asztaltól.

- Most azonnal, oda megyünk! – jelentette ki.

- Mi történt? – toppant elém fáradtan, álmos szemmel Ed.

- Gyere mennünk, kell. – mondtam és meg fogva kezét szaladni, kezdtem Rigid után.

Rigid és mi külön kocsival mentünk. Alex vezette a sort, neki volt a legnagyobb helyi ismerete, tudta, hogy merre kell menni, hogy gyorsabban oda érjünk. Charlost az orvosok kezeibe bíztuk. Egy ápoló és egy sürgősségi orvos tíz-húszpercenként nézett be rá. Az állapota még mindig stabil de életveszélyes volt. Az első hetvenkét órában még bármi megtörténhetett vele.

Azonban engem akkor más is foglalkoztatott. Mi közben a kocsi hátsó ülésében ültem. „Ted belehúzott. Sebességbe kapcsolt. Eddig nem volt ennyire igyekvő. A gyilkosságokat pedig nem fényes nappal, legalább is szemtanuk szeme láttára követte el. Talán arra gondolt, hogy már úgy is mindegy hisz én már gond nélkül azonosíthatom.”

Mégis ez az eset biztosan csak egy hírtelen ötlet lehetett a részéről. Ahhoz hogy kidolgozhassa, időre lett volna szüksége. Talán ennek köszönhető, hogy Eli és a kisfiú életben maradt. Ez az első hibája a játék alatt. Habár még Charlos is életben olt. Mégis, ha jobban meg nézzük kész csoda, hogy ennyi és ilyen súlyos sebesülésbe nem hallt bele azonnal. A nyomszakértők és a cég azon része, ami a kocsikat indulás előtt mindig átvizsgálja, egyöntetűen azt mondták, hogy a rendszer hibátlanul működött. A busz sofőr szerint az út is kifogástalan volt, semmi szennyeződés vagy egyéb veszélyes csúszós anyag nem volt az úttesten. Márpedig ennek fényében kijelenthetjük, hogy Charlos kocsiját valaki szándékosan lökte meg hátulról.

Az utcánkba beérve, már messziről látszott a fekete füstoszlop. Az emberek és a nézelődők elözönlötték az égő ház környékét. Az én házamnál parkoltunk le Rigid beállt a kocsi feljáróra Alex kocsijával, a fiú, pedig Ed fekete kocsijával a házam előtti útszakaszon parkolt le.

Kiszállva a kocsiból dobogó szívvel futottunk át hat számmal arrébb álló lángoló házhoz. Két mentős volt kint és három tűzoltókocsi. A ház még mindig égett. Már öt tömlőből is eresztették rá a vizet. A sárga szalagon átbújva egy rendőr lépett elénk. Rigid csak felmutatta az igazolványát és ment is tovább. Aztán mikor nem hallotta maga mögött a lépteinket, visszafordult és határozottan rá szolt a rendőrre.

- Hagyja békén őket, velem vannak! – a nő, lévén, hogy rendőr nőről volt szó, nem igazán akart engedelmeskedni.

- Ezek nem túl fiatalok ahhoz, hogy beosztottjai legyenek?

- Ez is olyan, mint a szex kisasszony.- lépett vissza mellé. – nem lehet elég korán kezdeni… - aztán intett nekünk, hogy menjünk, és faképnél hagytuk a nőt.

Fejünket kapkodva kerestük a két fiút.

- Ott van Eli. – bökte meg a vállam Ed és már ment is felé. Nyomában velem és Alexel. Rigid csak leghátul közeledett felé. Kissé megint kiújulhatott rajta a lámpaláz. Ahogy mi oda értünk hozzá, egy mentős, épp összevarrta a vállát. Csúnyán vérzett, mikor meg láttam, undorodva hajoltam közelebb hozzá.

- Mi történt? – nyúltam felé az ujjammal, de a mentős enyhe utalásként felemelte a kezét.

- Meg vágta egy üvegdarab. – válaszolt a fiú helyett. – elég mély volt a seb, ezért kellett össze varrni. – mondta aztán elmosolyodva kedves gesztusként egyedül hagyott vele minket. Eli akkor felénk fordult, és felsóhajtott.

- Carol is nemsoká jön…

- Maradt valamitek? – kérdeztem a pénzre gondolva, amit nemrég nekik adtam. Eli valószínűleg érthette, mire céloztam.

- Beraktunk az összes pénzűnket a bankba… - mondta bólogatva. – a házon is volt biztosítás!

- Az már valami. – mondta Ed. – Nagy mázlitok van, hogy épségbe kijutottatok. Rámosolyogtam a fiúra és megfogtam a kezét.

- Will hol van? – tette fel a kérdést hírtelen Alex körülnézve. Eli arca azonnal megmerevedett, mind annyian hirtelen aggodalommal arcunkon forgattuk fejünket miden irányba. Végül a pár méterrel mögöttünk álló Rigidre tapadt a tekintetünk.

Csodálkozva néztük Willt ahogy, bámulja a magas mostoha keresztapját. Rigid addig észre sem vette, a kissrácot. Csak mikor az bele kapaszkodott a kezébe. Kicsit feszengve néztem mit lép, majd a férfi a kicsi gesztusára. Végül kihúzva magát, rávigyorodott a fiúra. A gyerek bizonyára viccesnek találta az arcát, mert felnevetve visszamosolygott rá.

Rigid akkor megragadta a hóna alatt és a magasba emelte. Will erre még inkább nevetni kezdett, és kalimpálva csillogó szemekkel tátotta ki a száját.

- Jó kedélyű gyerek! – jött meg a bátorsága a férfinak és öccse elé lépett. – kitől örökölte?

- Nem tudom, sem, én sem az anyja nem voltunk ennyire vigyoriak… már amennyire tudom. – válaszolt érdeklődve Eli. – Maga talán Susan barátja?

- Részben… - válaszoltam a férfi helyett. – másik részben pedig, az apád másik fia. - Mind ketten elhallgattak, és egy kicsit figyelték egymás reakcióit. Végül rövid hallgatás után, Eli bizonytalanul kinyújtotta a férfi felé a kezét. Mint a filmekben, a nagy megbocsátások, vagy a főhősök találkozásai. Egy rövid kézfogást követően Ed, én és Alex magukra hagytuk őket.

Legalább végre valami jó is történt. Charlos orvosai még nem telefonáltak így tehát, biztos voltam benne, hogy semmi baj nem történt a korházban mióta eljöttünk. Mégis nem akartam tovább távol maradni tőle. Biztosabbnak éreztem, ha ott maradok vele. Alex végül úgy döntött el megy a suliba, és beül egy órára, hogy addig is elfoglalja magát valamivel. Ed és én pedig mielőtt a korházba mentünk volna, benézünk az én házamba. Sejtettem, hogy Ted már elkotródott a környékről, úgyhogy nem aggódtam a felbukkanását illetően.

- Elég durva nap… - mondta leülve a kanapéra Ed.

- Tegnap mikor jöttél meg? – én is leültem mellé. Eredetileg, csak egykét, cuccot akartam összeszedni, de végül eszembe jutott, hogy valamit megígértem a barátomnak. Ed átölelt és belenézett a szemembe.

- Egy fél órával az előtt, hogy Alex berontott volna az ajtón. Te már aludtál, én pedig nem akartalak felkelletni. – elmosolyodott.

- Mért nem? Nem haragudtam volna… - megcsókolt.

- Szeretek veled lenni akár ébren vagy akár édesen alszol… ritkább esetben horkolsz. – elvigyorodva nézett le rám az ölébe. Kerekre nyílt szájjal néztem fel rá. Tudtam, hogy csak szemétkedik… ami azt illeti még poénosnak is tartottam.

- Horkolni? – próbáltam ki bújni a kezei közül, ő persze nem engedte. – persze a domina, akit annyira kerestél vasárnap reggel, nem horkolt ugye?

Játékos birkózásba kezdtünk. Végül sikerült ki szabadulnom a kezei közül, aztán ő fel kergetett az emeletre és letepert az ágyra.

- Sumers kisasszony nem gondolja hogy elfelejtett valamit? – kérdezte apró csókokat nyomva az arcomra.

- Nahát mire gondol?- kérdeztem pajkosan felnevetve.

- Igazolás és kikérő nélkül van távol az iskolától… - aztán megcsókolt.

- Nem félek semmitől. – mondtam mosolyogva a csók után. – Az igazgató úr úgysem fog elfenekelni érte. – erre a kijelentésre már ő is elvigyorodott.

- Valóban… így rám hárult az a felelősség teljes feladat, hogy megbüntesselek… - azzal csikarni kezdett az oldalamon. Felnevettem, és rugdalózva próbáltam leállítani.

- Kegyelem sérülékeny vagyok… - kiáltottam fel. Ed erre leállt és gyengéden magához szorított.

- Na jó… - mondta és ismét megcsókolt. – majd kitalálok valami más alternatívát.

Sikerült is neki…