1/19

19.

Egy kicsit én magam is aggódtam a találkozás miatt. Reméltem, hogy Eli jól fogadja a hírtelen rokonlátogatást. Sosem látták egymást. Rigid megtehette volna, hogy, úgy ahogy az öreg is tette, némi féltésből, de sorsára hagyja öccsét. Talán még irigyeltem is Eli szerencséjét. Ő legalább nem egy pszichopatát fogott ki.

Ted szavai az óta sem mentek ki a fejemből. Mikor leszálltunk a gépről, tudtam, hogy nem lehet körülöttem, de mégsem tudtam nyugodtan viselni magam. Vártam mikor bukkan fel és rettegtem attól, hogy bármelyik szerettemnek árthat. Mégis az volt a legrosszabb érzés, hogy nem állítottam, meg amikor esélyem volt rá.

Görccsel a gyomromban szálltam be a limuzinba, amit Rigid rendelt.

- Nem lesz szerinted sok, hogy limóval megyünk? – kérdezte feszengve a férfi. Arcán látszott a lámpaláz. Még sosem láttam őt olyan feszültnek.

- Legfeljebb az én házamban parkolunk le. – mondtam elmélázva. Azon tűnődtem mért nem mondott Ted Livről semmit. Hisz tudta mennyit jelentett nekem. Sejthette, hogy mekkora fájdalmat okozhatott nekem azzal, hogy végzett vele.

A repülőtérről kevesebb, mint harminc perc alatt értünk a házamhoz. Rigid fejét kapkodva nézett körül a környéken. Mit mondhatnék… valóban elég szokatlan lehetett egy nagyvárosi zajhoz szokott, felhőkarcolóban élő ember számára ez a hírtelen tágégbolt. A limuzint végül elküldte a városba cirkálni, hogy ne legyen szem előtt. A környéken így is elég sokan kipécézték már a járművet. Szomszédaim időről időre kinéztek az ablakaikon.

Belépve az ajtómon a telefonomért kaptam. Úgy döntöttem talán jobb lenne úgy átmenni Eliékhoz, ha már biztosak vagyunk abban, hogy a fiú is otthon van.

A telefont végül a harmadik kicsengésre Carol vette fel. A háttérben még épp hallottam, amint épp Elitól köszön elfelé.

- Na szia mondjad? – szólt aztán hozzám, a telefonba.

- Csak azt akartam tudni Hogy Eli otthon van-e, de ezek szerint nem. – mondtam tétován.

- Valóban most megy el…

- Mikor lesz megint otthon? – vágtam a szavába. A lány röpke gondolkodás után válaszolt.

- Tudod ő most éjszakára ment. El vannak maradva egy megrendeléssel. Úgyhogy az öreg megkérte, hogy húzzák el a munkaidőt.

Rövid beszélgetés után kissé csalódottan tettem le a telefont. A mögöttem lévő fotelbe ülő férfira néztem. Izgatott volt és szórakozott. Szomorkásan elmosolyodtam mikor a mellette álló asztalon babrált egy képkeretet. Egy idő után észre vette, hogy őt néztem, úgyhogy gyorsan abba hagyta a „rendetlenkedést”.

- Na? – kérdezte. Mintha csak egy kisgyerek ült volna velem szemben. Szemei úgy csillogtak, mintha egy új videó játék érkezését vártuk volna. Mintha csak arra várnánk, hogy szóljanak az üzletből, hogy odaért, és már pattannánk is a kocsinkba, hogy elhozzuk a boltból.

- Ma éjszakás műszakban dolgozik. Legfeljebb holnap reggel hétkor ér haza! – bánatos arckifejezést rajzoltam magamra. Rigid is elcsüggedt. Talán azt gondolta, „ez a sors keze.” Reméltem nincs annyira rossz idegállapotban, hogy az első akadálynál feladja. Persze megértettem, hogy milyen nehéz helyzetben van.

Néma csend borult ránk. Miután adtam Rigidnek egy teát, és bekapcsoltam a tv-t a sport csatornán, elterültünk a kanapémon feltettük az asztalra a lábunkat és figyeltük hogy vajon a kék vagy a sárga mezes focisták rúgnak-e több gólt.

A meccs bár fordulatos volt, nem tudta lefoglalni sokáig az agyamat. Az egyik szőkés hajú játékos már megint Tomsont juttatta eszembe. A csók még mindig rám hozta a frászt. A hideg és a meleg futkosott a hátamon. Nem értettem mért pont most kellett ezt tennie? Annyi éven át arra vártam, azt fantáziáltam, hogy megteszi. Hogy egyszer csak leteper. Mindig is bejött nekem. Te tudtam, illetve úgy gondoltam, hogy csak egy kislánylak tart. Egy hónappal ez előtt még azért hajtottam, hogy észrevegyen. Most meg, mikor már pontosan tudtam, mit akarok, és kit akarok… mikor már vége találtam valakit, ezt teszi.

Nem hibáztathattam, hisz nem tudott Edről. Elképzelhető, hogy mindvégig tudta mért teperek annyira neki. Annyi idő után valamiért úgy döntött, hogy elfogad. Mikor megcsókolt épp ezért talán nem is ara számított, hogy csak úgy faképnél hagyom. Hogy hisztérikusan kirohanok a szobából, és még csak azt sem mondom neki, hogy… de hát mit mondhattam volna?

Minden esetre rájött hogy mit akartam tőle… eddig. Épp ezét tehette. Én tehetek róla, hogy nem adtam neki a tudtára Ed létezését. Bár az is meglehet, hogy feleslegesen spekulálok rajta. Tomson talán csak egyszerű kíváncsiságból tette… „poénból!” elég kétségbe esetten próbáltam magyarázatokat találni. „áh ezt magad sem hiszed el!”

Aztán hírtelen csengőszó szűrődött be az ajtón. Csak lassan kaptam észbe. Felálltam Rigid mellől és az ajtóhoz léptem.

- Várj! – ugrott fel a férfi. – mi van, ha ő az? – szemei tágra nyíltak az izgalomtól.

- Nyugodj már meg! – csitítottam le a férfit. Lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. Elmosolyodva üdvözöltem a szőkés fiút az ajtómban. – Alex… - Rigid izgatottan lépett ki a nappali ajtajába, aztán mikor meg látta a fiút elhúzott szájjal legyintett felé.

- Szevasz. – mondtam sznob arckifejezéssel és már hátat is fordított a csodálkozó fiúnak.

- Mit keres ő itt? – húzott kissé félre az ajtóból. Csak suttogva beszélt. Gondolom nem akarta, hogy Rigid meg halja.

- Elit jött meglátogatni! – mondtam nyugodtan.

- Értem ez remek. – mondta cseppnyi átérzés nélkül. – beszélhetnénk?

- Tőlem… gyere a konyhába, épp tejeskávét készítek. – mondtam miután gondoltam, hogy Rigid előtt nem igazán akar kibontakozni. Átsétáltunk a ház másik oldalára és beléptünk a kis konyhába. Csak egy széket tudtam be zsúfolni az egyik sarokba, épp az ilyen alkalmakra. Alex csak rövid gondolkozás után kezdett bele a beszélgetésébe.

- Hallottam, hogy hol voltál! – jelentette ki sokat mondóan.

- Akkor ezt már nem kell elmondanom neked! – úgy beszéltem mintha, nem is zavart volna, hogy ezzel a kellemetlen témával zaklat.

- Mért mentél oda? – kérdezte rezzenéstelen arcomat bámulva. Én közben öntöttem egy kevés tejet egy műanyag edénybe.

- Kegyeletet tenni…

- Susan! – ripakodott rám. Szemeiből tisztán látszott hogy sejt valamit, talán még egyéni elképzelése is van. Meg őriztem a hidegvéremet, a tejhez már hozzá öntöttem a kávét, már csak a cukrot kellett hozzá adagolnom. – Mi a francnak viselkedsz úgy, mint egy mártír! – merev kézzel tettem le a kanalat a kezemből és próbáltam meg állni, hogy a fiú arcára nézzek.

- Nem tudom, miről beszélsz! – bújtam akkor én is Tomson állarca mögé.

- Ne játszd itt a hülyét! Azt meg pláne ne hidd, hogy engem azzá tehetsz! – szemei szigorúan meredtek rám. Csak a szemem sarkából láttam, ahogy pulton heverő kezei ökölbe szorulnak.

- Még is mit akarsz? – fordultam végül felé. – ha már mindent tudsz mért, jöttél el? – kérdeztem miközben feszülten, beraktam az italt a mikróba. – Talán tőlem akartad hallani? –aztán eszembe jutott még valami. – egyáltalán kitől tudtad meg? – a fiú röpke csend után már válaszolt is.

- Charlos mondta. A kocsijából hívott fel. – mondta még mindig haragosan.

- A kocsijából? – vontam fel szemöldököm.

- Idetart talán nem sokkal az előtt indult, hogy ti Rigid gépével felszálltatok.

- Mért jött külön? – értetlenül álltam a dologgal szemben. Semmi, logikát nem láttam benne. - Talán valami mást kellett elintéznie előtte?

- Ed után… ment! – vágta rá hírtelen. Bizonyára reflexből nyithatta ki a száját. Az arcán látszott hogy egy kicsit megszeppent. Rájött hogy elszólta magát.

- Te… - emeltem rá mutató ujjamat és összeszorított fogakkal állítottam meg a további nem szalonképes szavak kitódulását.

- Azt hittem már elmondtad nekik… – emelte fel a kezét.

- Charlos mért ment utána? – kérdeztem végül idegtől remegve.

- Mert most, hogy a közeledbe került talán ő is veszélyben van! – hadarta gyorsan a fiú. Ahogy beszélt bennem további még nyomasztóbb kérdések merültek fel. – Charlos azért követi, hogy szemmel tartsa. Ő ebből nem vesz majd észre semmit…

- Az előbb, - szakítottam félbe sejtelmes tekintettel. – azt mondtad „nekik”? –a fiú ismét elsápadt aztán átgondolva a dolgot ismét lehajtotta fejét. – Alex. – emeltem fel a hangom. Felidegesített, hogy eljárt a szája. – ezért egyes kultúrákban kivágnák a nyelvedet!

- Jól van bocs! – mentegetőzött. - csak Tomson mondott nekem valamit aztán hírtelen kicsúszott.

- Hogy Tom… - a döbbenet hírtelen még erősebben járt át, mint a düh. A kettő egyszerre így már szinte teljesen kiütött. Akkor már tudtam, hogy valójában mért is jött át eredetileg a fiú. Nem csak Ted miatt. Hisz őt meg tudtuk volna beszélni másnap reggel is. Valójában leginkább a másik szaftosabb sztorit akarta hallani. – Neked elmondta, és nem is szoltál igaz? – csukott szemmel, jobb kezemmel fejemet fogva támaszkodtam a pulthoz. – hétfőn is ezért voltál annyira feszült, mikor Ed megjelent a verandámon igaz?

- Susan, hidd el… ha megtehettem volna, de Tomson a lelkemre kötötte…

- Engem persze gond nélkül kibeszéltél Alex! – emeltem fel ismét a hangom. A fejfájás hasogatta a fejemet, mintha egy fejszét állítottak volna bele. Túlságosan sok volt ez egy napra. Szerencse, hogy már esteledett!

Nem voltam túl jó házigazda. Alexet a konyhában hagyva Rigidet is magára hagytam.

- Most hova mész? – nézett utánam a férfi, értetlenül.

- Hasogat a fejem, lefekszem. – mondtam morcosan.