1/16

16

A következő napomon, Alex rendszerint érkezett értem. Mintha minden a megszokott kerékvágásban ment volna. Egy hosszú dudaszó jelezte, hogy ott van értem. Felkapva a pultomról a tejeskávéját már indultam is az ajtómhoz.

- Susan… - lépett ki a fürdőből a barátom.

- Mennem kell. – mondtam neki kapkodva és táskámat a vállamra lökve egy csókot, nyomtam az arcára.

Az ajtót nem csuktam be magam után. Ed ugyanis kikísért a verandáig, onnan nézte, ahogy Alex kocsijához sietek és behuppanok az első ülésbe. Csak akkor ment vissza a lakásba, mikor bekanyarodtunk az első sarkon.

Láttam Alexen, hogy mintha megdöbbent volna. Nem itta meg azonnal a tejeskávéját, még csak el sem vette a kezemből. Talán valami aggaztó, hírt kapott a cégtől… de akkor Charlos engem is értesített volna. Aztán ahogy megálltunk egy piros lámpa előtt végre beszélni kezdett.

- Ed… nálad töltötte az éjszakát? – furcsa volt a hangja, ahogy kimondta a fiú nevét. Olyan bizonytalan. Gondoltam, azért mert nem említettem neki legutóbbi találkozásunk során.

- Ne haragudj, hogy eddig nem szóltam. Csak miután visszajöttem a városba, jöttünk össze. – mondtam nyúzottan.

- Remek. – arca nem tükrözte a szája által formált szó valódiságát. Fejté csóválva várta a lámpa zöldre váltását. Nem értettem mi a baja, végül arra jutottam, bizonyára zavarta, hogy nem számoltam be neki hamarabb.

- Már tegnap le akartam mondani…

- Ne fáraszd magad, a részletes beszámolóval. Hidegen hagy mit teszel… - lemerevedtem a viselkedését látva. Mintha csalódott lett volna. Pedig semmi oka nem volt rá.

- Talán nem kedveled Edet? – néztem rá szomorkásan.

- Nem arról van szó, hogy nem kedvelem, csak arról, hogy szerintem mind ketten elsietitek!

- Ezt mért mondod? – kíváncsi voltam a magyarázatára. Tényleg tudni akartam, hogy ő hogy látja a dolgot. Számított nekem a véleménye. Mióta elhagytam Seattle városát, ő volt az egyetlen, akivel, mindenről eltudtam, csevegni. Megbízható szövetségesnek és barátnak tartottam.

- Emlékezz vissza… - nézett rám, kicsit feszülten. – mióta is ismered?

- Két hete és öt napja. – válaszoltam rövid gondolkodás után.

- Ebből összesen öt napon töltöttél el vele hosszabb időt. Ennek ellenére, már meg bízol benne annyira, hogy együtt tölts vele egy éjszakát?

- Nem értem, mi ebben a baj. – pislogtam rá, próbálva megérteni az álláspontját. – Téged harminchat napja ismerlek, és benned is teljesen megbízok.

- Én nem a bizalomról beszélek! – ripakodott rám a fiú. Értetlenül álltam a dolog előtt, olyan kezdett lenni, úgy kezdett viselkedni velem, mit Tomson.

- Nem értem, más lányok akár már első nap beleugranak a fiúk ágyába! – védtem meg magam.

- De te nem más lány vagy! – magyarázta teljesen elborult tekintettel. – Te Susan Sumers vagy. Mindig is ostobaságnak találtad felvenni a társadalmi normákat. Nem akartál olyan lenni, mint mások, úgy viselkedni, mint mások!

- Én azt hittem, ezt várja el tőlem a cég, hogy betudjak, olvadni… - meg voltam szeppenve azon, amit mondott nekem. Összezavarodtam.

- Te igazi egyéniség voltál, ne akarj másokat utánozni, mert az már nem te lennél! – dudák szava törte meg a beszélgetés menetét.

Azt hiszem már értettem mi baja volt. Elgondolkodva, be kellett látnom, hogy valóban teljesen igaza volt. Nem voltam én mindig ilyen. Talán tényleg le kellene lassítanunk Eddel. Azonban előtte, még valamit kérnem kellett tőle.

Az iskola ajtaján belépve, egyszerre több szempár is felém fordult. Tia és Bill amint megláttak, oda siettek hozzám. Izgatottan nézek rám, és várták, hogy mondjak nekik valamit. Végül mikor a köszönés után mást nem nagyon akartam meg osztani velük kíváncsian újságoltak el nekem néhány dolgot.

Kiderült, hogy Mach már visszatérhetett a suliba. A rendőrség felkereste, hogy akar-e feljelentést tenni Ed ellen, ő azonban nemet mondott nekik. Elmondta, hogy ő volt az, aki Edre támadt és nem fordítva. Már szégyelli, amit tett és az igazgatónál is jelezte, hogy nem akar kisebb büntetést, mint amit Ednek kiróttak. Csupán a sérülései miatt, enyhítettek a büntetésén.

Valahogy, nem is vártam mást tőle. Forró fejű, de úgy tűnik e-mellett tisztességes is. Ráadásul, ahogy Carolt ismerem ő is, elbeszélgethetett a fejével. Szerintem az is közbejátszott, abban, hogy hírtelen meg jött az esze.

Chadról viszont nem kaptam ilyen kellemes híreket. A megbánás, vagy a bűntudat. Legapróbb jelét sem mutatta. Biztosra vettem, hogy direkt járt el a szája Mach előtt. Szándékosan ugrasztotta őket egymásnak, aztán meg csak röhögött a markába.

Fel idegesített rövid úton a dolog. Csak az a tudat nyugtatott, hogy az órákon úgyis találkozok vele.

Pszichológia órán a tanárnő az érvelést vette át velük. Nem az volt az első óra, amit azzal töltöttek, hogy különböző témákban nyilvánítottak véleményt és ellenvéleményt. Ez a gyakorlat, szerintem, teljesen értelmetlen volt. Minden csak azon múlott, hogy ki mennyire tudja eladni magát. Mondhatni szerintem ez a téma, illetve gyakorlat inkább marketing órákra való feladat lett volna.

Chad inkább rám figyelt, mint a tanárnőre. Többször is hátrafordult felém elvigyorogva várta, mit reagálok. Nagyon szerettem volna oda menni hozzá, és felpofozni, vagy fejbe lőni az egyik stukkeremmel. Azonban sajnos az óra alatt nem tehettem, meg hogy a közelébe lépjek, ráadásul a fegyvereimet sem hozhattam magammal. Az agyamban persze mindkét lehetőséget többször is lejátszottam. Eleinte külön-külön, majd egyszerre is. Végül már ott tartottam, hogy legalább az egyik elképzelést átültettem a gyakorlatba, mikor a tanárnő beavatkozott. Úgy tűnt ő is észrevette a fiú gondolatainak elkalandozását az órától.

- Chad. – hallottam hirtelen a szigorú hangot.

- Igen tanárnő. – fordult felé illedelmesen és kihúzta magát.

- Úgy látom Sumers jobban, érdekel, mint a tananyag! - mondta korholó tekintettel. Chad csak kaján vigyorral az arcán nézett körbe a haverjaira, akik buzdítva őt visszamosolyogtak rá.

- Én csak figyelek…

- Akkor ugye betudsz, szállni a beszélgetésünkbe? – kérdezte fancsali arccal a nő. – Épp az előbb mondta Allen, hogy az ösztönt, mindenkit meghatározó inger…

- Hát szerintem nem… - röhögött fel. – ösztönei csak az állatoknak van! Egy embert a gondolkodása határoz meg. Ez különböztet meg bennünket az állatoktól. Hisz ha ösztön lények lennénk mi is, odakint dugnánk a nyílt utcán, mint a kutyák. – az egész osztály felröhögött. A tanárnő arca pedig csak égett, az idegtől. Chad élvezte, ha a figyelem középpontjában lehetett. Nyeregben érezte magát. Mikor valaki teljesen el van magával telve, akkor lehet a legnagyobb csapást mérni az önérzetére.

Egy ismerősöm egyszer azt mondta olyan érzés ez, mintha téli éjszakán a meleg takaró alól, valakinek a pucér segge a jéghideg falhoz ér… nem tudom menyire, lehet a rossz, minden esetre elég kellemetlenül hangzik.

- Ez hülyeség… - szólaltam, meg végre. – az ösztönödnek semmi köze ahhoz, hogy ne viselkedj állat módjára. Te nem vagy tisztában azzal sem, hogy miről beszélsz. – lekezelő fellépésem, elkedvetlenítette a fiút. Végül dühösen visszakérdezett.

- Igen, akkor bizonyára meg tudod cáfolni, amit mondtam, ugye?

- Te nem az ösztönről beszéltél! Hanem a szociális beállítottságról! – kezdtem bele engedelmesen a tényfeltáró véleménynyilvánításba. – nem az ösztönök hiánya akadályozza meg, hogy állatok módjára viselkedjünk. A világ számos pontján vannak még olyan emberi törzsek, ahol a szexualitás, nem magánügyként kezelendő életforma. Az, hogy te nem csinálsz fel egy pom-pon lányt az iskola tornatermének kellős közepén csak és kizárólag a gyermekkorod alatt végbe ment szocializálási folyamatot, tehát a normatív nyomás sikerességét támasztja alá. – itt meg álltam és elfancsalodott arccal ránéztem a fiú arcára. – elmagyarázom bővebben. – nem akartam időt hagyni a fiúnak a visszavágásra. Totálisan le akartam alázni az óra végéig. – legegyszerűbb megfogalmazása: „A szokások viselkedésminták a közösség tagjai számára.” Az egyéni viselkedés olyan szabályszerűségei, diszpozíciói vagy tendenciái, amelyeket a közösség kényszerít rá tagjaira. Szokások szabályozzák, hogyan üdvözlik egymást az emberek, hogyan esznek, öltözködnek, házasodnak és temetkeznek. Az előírásokra abban hasonlítanak, hogy befolyásolják a viselkedést, „normatív nyomást” gyakorolnak a közösség tagjaira. Ezt tükrözik a különféle büntetőeszközök, amelyekkel a közösség a normákhoz nem alkalmazkodó tagjainak a viselkedésére reagál. El is térnek viszont az előírásoktól, mivel nem valamilyen autoritás által adottak az alanyok számára, és életbeléptetésük sem közzététel útján történik. – a tanárnőre nézve láttam, hogy cseppnyi elégedettséggel telt mosoly ült ki az arcára. Végül visszanéztem a fiúra, és tovább fűztem a szót. – mivel ez a teljes igazság, az a helyzet, hogy Allen megállapításához, még csak hozzá sem szoltál. Mert eleve rossz oldalról közelítetted meg a témát. Az ösztön: A viselkedés genetikailag programozott, a tanulás által kevéssé mó­do­sítható eleme illetve indítéka. Az állításod, miszerint te nem viselkedsz ösztönösen, vagy hogy nincsenek ösztöneid nevetséges! Főleg azért, mert nem vettem észre, hogy zakkant volnál, vagy halott… - mondtam céltudatosan.

- Persze hogy nem vagyok az. De ez meg mégis, hogy jön ide?

- Hát úgy – emeltem felhatározottan a hangom, mire a fiú ismét elhallgatott. - Az ösztönök könnyen változhatnak, ha céljukat nem tudják elérni, ennek megfelelően a következő jellegzetes változásokról beszélhetünk ilyenekről, mint: Ellentétbe fordulás: az ösztön aktívból passzívvá válhat, és felcserélheti a tárgyat az énre, illetve az ént a tárgyra, pl. a mazochizmus-szadizmus és az exhibicionizmus-voyeurizmus esetében. Vagy a Szublimáció: az ösztön energiája valamilyen társadalmilag fontos tevékenységre fordítódik. Illetve az Elfojtás: az ösztönképzet elveszti kapcsolatát a tudattal, energiája pedig legtöbbször szorongássá változik. – Annyi idegen és köznyelvben alig használt kifejezést akartam használni amennyivel, teljesen kitépem a fiú lába alól a talajt. - Freud először két ösztönfajtát különböztetett meg: a létfenntartás (szexualitás) és a fajfenntartás ösztönét (énösztön). A szexuális ösztön Freud szerint nem jelent feltétlenül genitális szexualitást. A genitális szexualitás csak igen későn jelenik meg. Többféle szexuális részösztön létezik. A genitális szakasz a pubertáskorral veszi kezdetét, a szexuális részösztönök ekkor szerveződnek össze, és állnak a szaporodás szolgálatába. Freud a szexualitással szembeállította az énösztönt. Később azonban, ahogy különböző betegségekkel (pl. skizofrénia) és a narcizmussal kezdett foglalkozni, azt feltételezte, hogy a libidó (a szexuális vágy energiája) az énhez is kötődhet, megszállhatja az ént is (ennek megfelelően beszélhetünk énlibidóról és tárgylibidóról), vagyis az énösztön sem mentes a szexualitástól. 1920-ban Freud „A halálösztön és életösztön” c. Könyvének megjelenésével bevezetett egy új ösztönt. Freud ebben a könyvben az ismétlési kényszer jelenségének vizsgálata kapcsán vezette be a halálösztön fogalmát. Eszerint a szervezetnek az a célja, hogy leküzdje a feszültséget, amelyet egy váratlan behatás, egy trauma váltott ki, és így az inger által okozott feszültség energiamennyiségét levezesse, vagyis hogy önmagát nyugalmi állapotba hozza. Ezt továbbgondolva Freud arra a következtetésre jutott, hogy a legnagyobb feszültség, ami keletkezik, végső soron maga az élet. Az organizmusnak tehát az a célja, hogy visszajusson a feszültségmentes, vagyis a szervetlen állapotba. „Az élet végcélja végső soron maga a halál” ez Freud egy elhíresült mondata. Ez tehát a halálösztön. A halálösztön szemben áll az életösztönökkel, amik viszont késleltetik a halált. Ha a halálösztön kifelé, egy külső tárgy felé fordul, agressziós ösztönről beszélünk. Az agressziós ösztön ekkortól kezdve meghatározóvá válik Freud életművében. Az ember alapvetően nem jó, hanem agresszív lény. Az életösztön és a halálösztön együtt is tud működni, például egy szexuális tárgy megszerzésében, hiszen ehhez agresszió is kell, miközben a cél az élet fenntartása. – fejezetem be a beszámolót. Az óra végeztéig már csak harminc másodperc volt. Így tehát kegyelemdöfést nyújtottam a fiúnak. - Ezek értelmében, leegyszerűsítve, te csak akkor nem rendelkezhetnél ösztönökkel, ha nem vágynál szexre, nem éreznél agresszivitást, nem elégítenéd ki a szükségleteidet, sőt egyáltalán nem is élnél! Magyarán nem egy életre hivatott élőlény lennél, hanem csupán egy porfogónak való dísztárgy. – ekkor kicsengettek, én pedig sejtve, hogy a fiú már úgysem tudna mit mondani az ügyét védelmezve felálltam és kimentem a teremből.