1/18

18

Végül beléptem az épület bejáratán. A recepciós már megint egy másik vad idegen volt. Havonta váltották egymást, a biztonság kedvéért. A liftbe lépve elindultam felfelé az épületben. Amint elkezdtem gondolkodni azon, hogy miként kéne elkerülnöm Tomsont, a tizedik emelten kinyílt a felvonó ajtaja és a férfi atyai szigorral arcán belépett mellém a fülkébe.

Csalódott és belenyugvó tekintettel kezdtem figyelni a lift tetejét. A férfi mintha számított volna rám. Egy üdvözlő szó nélkül állt mellettem. A legutóbbi találkozásunk, illetve beszélgetésünk után nem búcsúztam el tőle. El tudtam képzelni mennyire fúrta ez az oldalát.

- Rigidhez? – kérdeztem az ellenkező irányba bámulva.

- Nem. – mondta egyszerűen. Kissé megnyugodva vettem tudomásul válaszát.

- Akkor?

- Hozzád! – mondta természetesen. Mintha azt mondta volna, hogy a saját szobájába megy. A hangja zavaró volt. Egyértelmű dolgokat mondott volna nekem?

- Mért? – villant fel tekintetem az arcára. Ideges lettem.

- Mert beszélni fogunk! – a lift ajtó megállt és a férfi kilökött a folyosóra. Aztán, mint a pulikutya a birkanyájat beterelt a szobámba. Végül leültem az ágyam szélére és morcosan vártam, hogy elkezdje a hegyi beszédet. Egy asztali széket rakott a lábaim elé és leült rá. – Készülsz valamire, és most elmondod mire… - már megint egy értelmetlen vitát akart kirobbantani. Ő is tudta, hogy mindketten ugyan olyan akaratosak vagyunk. A győzködése semmit nem ér. Tudnia kellett volna, hogy felesleges bármivel is próbálkoznia.

- Mért teszed ezt? – adtam fel végül a hallgatásomat, és elkeseredett tekintettel néztem vissza rá.

- Mert a te érdekeidet tartom szem előtt. – mondta és hátra dőlt a székében. Akkor is egy szürke öltöny volt raja. Elegánsan magára igazította a szmoking gallérját.

- Én arról beszélek mért, kell állandóan korholnunk egymást?

- Nem tudom, miről beszélsz…

- Sosem tudod Tomson, elegem van. – mondtam fáradtan. – ha ennyire értelmetlenül beszélek, hogy lehet, hogy rajtad kívül mindenki más érti, ha hozzá szólok? – nem válaszolt csak lesütötte a szemét. – állandóan ellenséges vagy velem, amikor meg fel akarnám hívni rá a figyelmed, az értetlen arckifejezésed mögé rejtőzöl! – végig néztem rajta. – ahogy most is! – a férfi végre felnézett rám. Nem láttam a szemében semmit csak, azt hogy valamin gondolkodik. Mondani akar nekem valamit… csak, talán nem tudja, hogyan tegye.

Köztünk az információáramlás sosem volt kielégítő. Hol az egyikünk, hol a másikunk rontott el valamit. Olyanok voltunk, mint egy hibás áramkör, ami nem érintkezik egy csatlakozó ponton rendesen.

Nem értettem mit akar elérni az állandó, patáriákkal. Idegesítőnek találtam, hogy mindig talált kivetni valót a viselkedésemben, és azt is, hogy állandóan bele akart szólni az ügyeimbe. Az irányítani akarása volt a legellenszenvesebb tulajdonsága. Az egész személyisége azonban így ezzel a kis hibával volt teljes és tökéletes.

Sokszor mondtam el neki a róla alkotott véleményemet. Nem ritkán a negatív véleménynyilvánításomat is bevetettem ellene. Ő azonban soha semmilyen körülmények között nem fogalmazott meg egyetlen velem kapcsolatos gondolatmenetet sem. Még csak nem is tett rám meg jegyzést. Így tehát, olyant hogy jól nézel ki, vagy hogy szerintem ostoba, a korházi eset után sosem hallottam tőle.

Végül felálltam és az ajtóhoz sétáltam, Tomson már csak akkor szolt rám mikor a kilincsre tettem a kezem. Mikor fel állt a székről én is felé fordultam.

- Ne mondj semmit, ha megint csak meg akarsz sérteni, vagy ellenségesen akarsz viselkedni velem. – mondtam szomorkásan. – Én már nem akarok veszekedni veled! Elegem lett belőle. – ahogy beszéltem ő folyamatosan közeledett. Az arca nyugodt és spekuláló volt. – úgy hogy csak akkor vagyok hajlandó tovább veled ebben a szobában maradni, ha mást is kapok tőled, mint szidalmat és kioktatást. – végre a szemébe mondtam annyi év után. Ed valóban megváltoztatott. Már nem tartottam, attól hogy Tomson megharagszik rám, vagy elküld magától. Már tudtam, hogy csak szeretetet és nem szerelmet érzek iránta. Valami egészen különleges dolognak kéne most történnie, ahhoz hogy az érzéseim újra meg változzanak. Ahogy mentorom megállt előttem, arcán az elszántság és a teljek elhatározottság tükrözött. Valamire ő is készült. Szemöldökeit összevonva nézett rám szigorúan. Talán arra készült, hogy lekeverjen egy pofont. A következő mondata már teljesen biztossá tette ezt az elképzelésemet.

- Te akartad! De ez még sok vitát fog szülni köztünk. – elfogadva a sorsom, lehunytam a szemem és vártam a fülest. Éreztem, a hogy a jobb kezét a balvállamra teszi, és szorítva tartja. Arra gondoltam rohadt nagy pofon várható, és talán azért fog meg, hogy az ütés után bele ne verjem a fejem a mellettem álló falba. Balkeze végül a jobb oldalról érte az arcomat. Aztán végig simította egész a fülemig. Nem fáj, csak feldobbant a szívem tőle. Nem pofont adott, hanem csak cirógatott. Már csak akkor nyíltak fel szemeimet, mikor a szája a számhoz ért.

„Jóságos ég!” nem tudtam, mi történik. „Valaki meg csókolt, de én csak Tomsont látom magam előtt. De ez azt jelentené, hogy ő csókolt meg… jobban mondva, hogy még mindig csókol! Uram atyám, a nyelve benne van a számban!” megrémültem és összezavarodtam, mint egy kislány. Egyik érzékszervemnek sem tudtam hinni. Kezeimet, felhúzva tapogattam az előttem álló testet. Ugyan az a szürke zakó, ugyan az, az elegáns mellény. Ha ez valóban Tomson is volt, akkor sem engedhettem tovább, hogy tovább folytassa ezt az egészet. „na várj csak… nem rakod zsebre, amit mindjárt kapsz ezért.” Határoztam el magam. „Le foglak osztani úgy, hogy csak lesel. Megbánod még azt is, hogy megszülettél. Amint elengedsz!”

- Mennem kell. - Téptem ki magam a kezei közül és vissza se nézve rá kirohantam az ajtón. Le kellett volna hordanom. Ott kellett volna maradnom vele és jól beolvasni neki, ahogy terveztem. A nagy megtorlási hadművelet teljes kudarcba fulladt. Fel dúltan lépdeltem végig a folyosón és imádkoztam, istenhez, akiben nem is hittem, hogy ne legyen olyan ostoba, hogy követ. Megtorpanva Rigid irodája előtt nagyot sóhajtottam és valamennyire lenyugodva léptem be a férfihez.

- Kissé sápadt vagy. – megugrottam, ahogy az ajtó mögül elém toppant Charlos.

- Az istenit, ha meg akarsz ölni inkább, lőj le! Ne rémíts meg. – mind a testőr mind Rigid az íróasztalánál értetlenül nézett rám. Valószínűleg nem várták, hogy ennyitől felkapom a vizet, és sikoltozni kezdek. Végül én magam is megszeppentem saját viselkedésemen. – ezt értsd úgy, hogy… köszöntem. – mondtam végül elgondolkodva az íróasztal felé indulva, majd leültem egy félúton álló fotelbe. Csak akkor vettem észre Charlos kezében a kis viráglocsolót mikor lerakta az orchideás szekrény mellé.

- Mikor indultok? – kérdezte végül Charlos Rigidet.

- Felőlem akár azonnal, de úgy látom Susannak inkább pihennie kéne.

- Nem… minél hamarabb elmegyünk innen annál jobb! – szögeztem le és már fel is álltam.

Charlossal is tudtam beszélni egykét, szót. Természetesen Tomsonról egy árva szót sem ejtettem előtte. Mialatt Rigid előkerítette a repülőnk pilótáját én a fedélzeten, ültem magam elé meredve. Egy Texasi Wiskyvel teletöltött poharat tartottam a kezembe.

Tudtam, hogy iszonyatosan ki fog ütni mire az összest, legurítom, de épp arra vágytam, hogy a hatására mindent elfeledjek, ami azon a napon történt velem. Kezdve Teddel folytatott beszélgetésemtől, át az apám sírja látványán, egészen Tomson, a mentorom csókjáig. Már épp beleittam volna, mikor Rigid a gépre lépve kikapta a kezemből és felhajtotta.

- Nekem azt hiszem most nagyobb szükségem, van rá. – talán ő tényleg el is hittem. Én viszont sajnos tisztában voltam vele, hogy téved. Ha elmondtam volna neki az igazat, valószínűleg, egy pillanat alatt töltött volna nekem is egy pohárral.

Végül is nem sikerült meg szabadulnom a gondolataimtól. Az a nyomorult érzés, ami majd szétfeszített belülről, amit mindig éreztem régen mikor Tomsonra néztem vagy a közelében voltam, már megint ott volt a mellkasomban. Pont, mint egy szú egy fiatal erős és élettel teli fa törzsében. Éreztem, ahogy rág és mélyíti bennem az űrt. Fogalmam sem volt mihez is kezdhetnék. Kilátástalan helyzetben voltam. Több tűz alá is vettek egyszerre. Ted bármikor lecsaphat egy újabb emberre, aki nekem kedves. Ed épp most is az autópályán talán rám gondol és az előttünk álló éjszakát, várja. Tomson… hát talán ő érez az én helyzetemhez a legközelebbit. A szú talán belülről őt is emészti. A repülőút kevesebb, mint két óráig tartott.